2012. szeptember 4., kedd

A nyertesek



Sorsoltam bizony, csak már nem volt időm itt (is) közölni az eredményeket, hipp-hopp vége lett a nyárnak. Nem tűntem el, csak nyaralgattam, gyorsan elment az augusztus!

Vicces képaláírások:
Annyira frappáns, vicces szövegeket írtatok a képek alá, hogy azt mindenképpen szeretném viszonozni!
Azok a játékosok, akik mindkét képet kommentálták, azok között 2-en ajándékba kapnak tőlem egy-egy általuk választott  mintaleírást. Ők:  Gumipók  és  Kormica.

A gombos játék nyertese: Bodnár Éva.

A fonalak nem kerültek kisorsolásra, mert nem volt meg a játék által kiírt 100/80 rajongó.

A főnyereményt pedig Timici nyerte meg.

Gratulálok!

A nyerteseket külön e-mailben értesítem.

Köszönöm, hogy játszottatok Velem!

S.
KnittedDreams

2012. augusztus 2., csütörtök

Gombok / Buttons

A legtöbb kardigánhoz, amit eddig kötöttem, gombokat kellett vásárolnom (vannak kivételek, hamarosan mutatom!) . Nem könnyű! A legjobb, ha akkor vesszük meg a gombot, amikor már kész a "mű" és azzal együtt megyünk körülnézni. Ez persze nem szükséges,  ha van otthon egy dobozkánk, telis-tele gombokkal, vagy ha nincs is tele, de pont, akkor, abban a pillanatban az adott ruhadarabhoz megvan a tökéletes darab. Nekem egy nagyon pici dobozkám van, amiben a képeken látható gombokat (is) megtalálod , ha belenézel.

...És akkor jöjjön a JÁTÉK!!!
A legfelső és a legalsó képen látható gombok közül választhat majd a nyertes, akinek a nevét a jövő hét folyamán fogom kisorsolni. Ha szeretnél ilyen gombokat (egy 6db-os szett kerül kisorsolásra), nem kell mást tenned, mint a facebook oldalamon a Péntek 13 nevű albumban (kattints IDE) lájkold és oszd meg azt a fotót, amin az általad választott nyereménygombot megtalálod.
Egy like (lájk) és egy megosztás, tehát csak 2 gombnyomás! Utolsó gombnyomás: aug.9 éjfél!
..és ne feledd, hogy még ott a főnyeremény is, melyért augusztus 14-ig lehet játszani!
1.játék és részletei: Kattints IDE!
2.játék és pár szó a nyereményekről: Kattints IDE!
Sok szerencsét!

To almost all of my cardigans I had to attach a button (or more)... It is really hard to find the best button for the actual project! My experience is that it is the best if I buy the buttons after I had finished the project. Eg. see my project: "My Honey" .
I have a little box with a lot of buttons...I would like to show you my favourites.


...And a GIVEAWAY again!
...My favourite buttons...
You can win 6 pcs of the buttons that you can see on the first picture / last picture here in this blogpost.
What you have to do is:  go to my facebook page HERE (photo album Friday the13th)
and click on LIKE and SHARE buttons to that picture in that you can find  your favourite button.
You can make your last click on Aug 09 (European Time)
Do not forget the 1st Giveaway: Click here for details! 
and the 2nd Giveaway: Click here for details!
Good luck!













2012. július 17., kedd

Fodros nyári felső - 2.rész / Ruffled Summer Top - Part 2

Ugyanaz a felső mindhárom lánynak. Ez az első egyen-felsőjük! Egyszerű, fentről lefelé egyben kötött, alján kis  fodorral. A mintát Elena Nodel tervezte, aki az egyik kedvenc tervezőm gyerekruhák terén.

Fonal:Alize Bella 3264 (Fieszta)
Tű: 3,0mm
Minta (angolul): Ruffled Summer Top

A JÁTÉK pedig folytatódik! Nagyon köszönöm az eddigi résztevevőknek a frappáns hozzászólásokat (még lehet írni hozzászólást aug 14-ig)!

Ez a típusú játék most folytatódna is, a legfelső (nyalókás) képhez várom a "feliratokat"!

Ejtsünk szót a nyereményekről is:
Több játékot is hirdetek..folyamatosan, egészen augusztus 14-ig, mivel aznap lesz a blog születésnapja. A játékokba bármikor be lehet kapcsolódni, az adott blogbejegyzésben kért hozzászólással, vagy a facebook-on a Péntek13 nevű fényképalbumban lévő fotók alatti hozzászólással ÉS lájkolással/megosztással.

A főnyeremény sorsolásánál az vehet részt, aki mindegyik játékhoz csatlakozik.
A főnyeremény pedig egy általam készített téli kiegészítő lesz, a nyertes által kiválasztott fonalból elkészítve (több lehetőség közül lehet majd választani).
Nem az egyes játékok után, hanem más módon  (legalább) az alábbi nyeremények várnak majd gazdára:
Fonalak, gombok, könyvjelző, stb.

Első sorsolás:
Ha meglesz a 100. facebook rajongóm, vagy a 80. blog kedvelőm, már sorsolok is!
Az első nyeremény 2 gombóc Alize Bella színátmenetes fonal lesz (választani lehet 2 árnyalat közül - 3264 vagy 3677 Lila-türkiz)

Sok szerencsét! :)


















The same Top for all of the three girls. This is their first uniform. It is a simple top, knitted top-down with a nice ruffle at the bottom. The pattern was designed by Elena Nodel, one my favourite designer in the field of children clothes.


Yarn: Alize Bella 3264
Needles: 3,0mm
Pattern: Ruffled Summer Top


About the Giveaway:
There will be more giveaway until the 14th of August (the birthday of the blog). 


You can start to play any time until 14th August! You can win the first prize only if you attend all of the giveaways!  For the first giveaway go to the previous blogpost (you still can write a blogentry to that blopgpost to hit the jackpot!!)


Second  giveaway question is the same as in the previous blogpost. The picture is : the first from the top (with lollipop).


You can give your entries either on my blog or on my Facebook page (counts as a blog entry) under the pictures in the Friday 13th photo album.


The  Prize at the end of the Giveaway will be a Winter accesory handmade by me. The winner can choose the yarn and pattern (I will give some idea what to choose)



The other giveaway prizes will be:
Yarns, Buttons,  Bookmark, etc.
You can win 2 skeins of Alize Bella Batik yarn when I have the 100. facebook fan or the 80. blog fan.


Good Luck!








2012. július 13., péntek

Fodros nyári felső - 1.rész / Ruffled Summer Top - Part 1

JÁTÉK indul ma,  Péntek 13-án!!!! 

Ma péntek 13-a van. Remélem eddig is szerencsésen telt a napotok, de mostantól több blogolvasómra/ facebook olvasómra is vár a szerencse!

Nemsokára 1 éves lesz a blogom! Ezalkalomból játékot, pontosabban játéksorozatot hirdetek! Nem szokványos, de remélem tetszeni fog Nektek és sokan fogtok részt venni benne.

Az első játék a mellékelt képhez kapcsolódik. Sokan tudjátok, hogy a kötés mellett egy másik nagy hobbim a fotózás és szeretek jókat nevetni is!:))  Ahhoz, hogy a sorsoláson részt tudjál venni, mindössze egy kérdésre kell válaszolni:

Mi jut eszedbe, amikor ránézel a képre? 
Válaszokat ide a blogbejegyzéshez adott hozzászólásként (e-mail címedet feltétlenül tüntesd fel, hogy a nyeremény eljuthasson hozzád, ha Te lennél a kisorsolt nyertes), vagy pedig a facebook oldalamon (klikkelj ide: KnittedDreams)  a Péntek 13/ Friday the13th elnevezésű fényképalbumban található fotó mellé, mint hozzászólás.
A nyereményről egyelőre csak annyit:  a képpel szoros összefüggésben van.


Néhány részlet a felsőről:
Fonal: Alize Bella Batik 3264 (Fieszta)
Minta (csak angolul elérhető): Ruffled Summer Top by Elena Nodel
Folytatás a következő blogbejegyzésben!

SOK SZERENCSÉT!

Erről a képről van szó:




GIVEAWAY starting now, on Friday the 13th!!!


Today is Friday the 13th. I hope you have already had a lucky day, but now some of my blog/facebook follower will be lucky too.



My blog is just about one year old now! To celebrate it I am starting a Giveaway! It is not usual, but I trust you will enjoy it and most of you will participate.

The first Giveaway is connected to the attached picture. As you know apart from knitting my other hobby is photo shooting and I like laughing too! In order to participate you only need to answer a question here or on my facebook page: KnittedDreams  


What comes to your mind when you look at the picture? 

The answers should be written here as a comment to the blog (do not forget to add your e-mail addresse in order to be able to contact you in case you would be the lucky winner),  or on my facebook page (click here: KnittedDreams) attached to the photo in the Friday the 13th photo gallery.

The Prize will be closely related to the picture.

Some details about the top:
Yarn: Alize Bella Batik  3264
Pattern: Ruffled Summer Top by Elena Nodel
To be continued.

GOOD LUCK!







2012. június 29., péntek

Ismét Holden/ Holden again

Ez a  3.Holden kendő amit ezidáig készítettem. Teljesen a mintaleírás alapján készült és ugyanabból a fonalból, mint a 2. Holden. Ezúttal ajándékba.
További infok az előző bejegyzésben, fotók pedig itt... egy kis pop-artot is belecsempészve :)) :

Here is the 3rd Holden Shawlette I have knit so far. This time I have followed the pattern instructions  fully:))
For more info pls. see my previous blogpost. I have attached some pictures about the 3rd Holden, that was made as a gift:
















2012. június 20., szerda

Holden

Legutóbb két kendőt is kötöttem egymásután...Ugyanaz a minta, ugyanaz a fonal. Az egyiket ajándékba, a másikat magamnak. E blog második  és harmadik bejegyzésében szerepel az első Holden mintával (szintén ajándékba) általam készített kendő.

Hiába látok egyre több és újabb kendőmintát, eddig még nem láttam  ilyen szép, mégis egyszerű, haladós mintájú kendőt, mint a Holden.
A két kendő között csak apró különbségek vannak..pl. az enyémben van 3 apró hiba, és egy kicsit  (egy mintaegységgel) nagyobb, mint a másik, de ez is csak a véletlennek  volt köszönhető.

Fonal: Alize Bamboo Fine, színárnyalat: Törökszegfű
További infok a kendőről: lásd 2. és 3. blogbejegyzésben.

Recently I have finished 2 shawlettes with the same pattern....using the same yarn. I made one of them as a gift and another one for myself.
Holden is my favourite shawlette pattern ever... as I have not seen such a beautiful but easy pattern yet.
Info and pictures about my first Holden are: here and here ( all of the Holdens were made with yarn: Alize Bamboo Fine - 1 skein).


The 2 shawlettes look almost the same..One of them (that is mine) is a little bit bigger than the other one and have a few, but tiny mistakes...but I do not have any problem with it. I just love it as it is!


Holden 2








Holden 3 fotók: lásd a következő blogbejegyzésben!
Holden 3 pictures: see my next blogpost!

2012. június 6., szerda

My Honey...a második/ My Honey...the second one

Az úgy volt, hogy befejeztem a "My Honey" névre hallgató kardigánt, masnival, ahogyan tetszett...csakhogy hamar kiderült, hogy az mégsem annyira praktikus...így a gombokat kívülre varrtam, a masnit eltávolítottam....és a lányom így egyedül fel tudta venni a kardigánt (amikor a gombok belül voltak, akkor  nehezebben ment a ki-be gombolás, még nekem is).
De így is tetszik! Főleg, hogy nagyon szép gombokat sikerült beszereznem. Elsőre. Véletlenül. Épp a Mammutban jártam és gondoltam, benézek a kreatív üzletbe (moziszinten a Mammut 1-ben Budapesten)...és ott volt A gomb!
Visszatérve a KAL-ra...Ez a KAL teljesen ingyenes volt, a minta megjelenéséig. Azonban van olyan is, aki az első mintarészlet elküldése után már fizetőssé teszi a mintáját...Nem mindegy.

I have finished the cardi but later on I decided to put away the bow and sew the buttons to the front side of the cardi. I was very happy because I have found the buttons in the very first shop I went in.













A különleges, csodaszép játszótér, ahol a fenti fotók készültek, Visegrádon  ITT található.

Mivel nagyon tetszett a kardigán, és még fonalam is volt, Alexandrának (lásd: a fenti képeken piros sapkában) készítettem egyet ezzel a mintával. Ezúttal egy másik verzió mellett döntöttem, ez a kardigán rövidujjú lett...Hogy miért? Egyszerű.:) Mert nem lett volna elég a  fonal egy hosszú ujjúhoz és nem akartam, hogy a végén úgy nézzen ki, hogy egyik ujja hosszú, a másik meg rövid...(különben pedig nincs problémám azzal, ha bontanom kell:))
Imádjuk!
As I (and my daughters, of course) liked the cardi very much I have started with the 2nd one immediately. This time I have choosen the short-sleeves version...Simply because I did not had enough yarn for a long-sleeve one. We love it!













Minta és egyéb információk a kardigánról:
 lásd: előző blogbejegyzésemet!
Pattern info about the cardigan:
please read my previous blogpost!